Ifjúsági ággyá alakítható kiságy

Minden gyermek megnő egyszer. Éppen ezért érdemes már a kezdetekkor a jövőre is gondolni. Mi más is lehetne hasznosabb ebből a szempontból, mint egy, a későbbiekben ifjúsági ággyá alakítható kiságy?

Babaillat és a gondolatok

Mikor a babavárás vége felé elképzeled a babaillatba burkolózó kezdeteket, olyan messzinek tűnik az a kor, amikor a gyermeked önálló, rács nélküli ágyban fog aludni. Már az is elképzelhetetlen, hogy egyszer le kell szedni a rácsot a babaágyról, nemhogy nagyobb lesz, mint 120 centi és szüksége lesz egy nagyobb ágyra. Éppen emiatt fontos, hogy már a babaszoba tervezésekor gondolj a jövőre is. Mivel első körben az önállóság fejlődésével – fontos, hogy a baba biztonságosan, egyedül ki tudjon mászni az ágyból – kikerülnek a kivehető rácsok a babaágy közepéről vagy éppen valamelyik végéről. Már ez is óriási lépés, nem is beszélve a következőről, vagyis arról, hogy az egész első rácsozat lekerül az ágyról. Ez addig maradhat, míg a gyermek igényli így az ágyat és nem utolsó sorban kényelmes neki. Az első váltás általában 2-2,5 éves kor körül következik be, amikor már szeretne olyan ágyon aludni, amilyen a nagyoknak van. Ez a szülők többségénél okoz egy kis fejtörést, hiszen fontos, hogy biztonságos legyen és ne gurulhasson le álmában az ágyról. Emellett legyen nagyfiús/nagylányos, lehetőleg mesehősös vagy éppen rózsaszín. Ilyenkor jön a rácsoságytól való megszabadulás és a beruházás egy nagyobb ágyra. Jó esetben sikerül egy olyan darabot találni, ami kitart kisiskolás korig mind méretben, mind abban, hogy a gyermek szeret benne aludni. Ezután pedig eljön az ifjúsági ágy korszaka, amit általában csak azért kell még nagyobbra cserélni, mert kinőtték a hosszát.

Csináld okosan: ifjúsági ággyá alakítható kiságy

Ha már az első pillanattól a jövőre tervezel, akkor már babaágynak érdemes olyat választani, ami egy ifjúsági ággyá alakítható kiságy. Ezt úgy kell elképzelni, hogy alul kap helyet az ifjúsági ágy, amire ráteszed a rácsos ágyat és a pelenkázó komódot. Ezzel igazából 2 legyet ütsz egy csapásra, mivel minden babaápolási eszköz a közelben lesz, így nem kell balettozni egy-egy peluscserénél, valamint jó hosszú időre meg van oldva az ágy kérdésköre. Ahogy azt már egy korábbi cikkünkben kifejtettük, nagyon jó, ha úgy van elrendezve a babaszoba, hogy az maximálisan kiszolgálja a te és a babád igényeit egyaránt, tehát van például egy praktikus polcos szekrény a gyerekszobában. Az ággyal kapcsolatos tennivalók eleje ugyanúgy zajlik, ahogy azt fenn kifejtettük, ám amikor eljön az első ágyváltás, akkor nincs más dolgunk, mint leemelni a kiságyat és a komódot az ifjúsági ágyról és rendelni hozzá egy nagyobbaknak való ágynemű szettet. Ezzel a mozdulattal készen is van a tökéletes gyermekágy, amire már csak leesésgátlót kell beszereznünk. Az ágyat egészen 12-13 éves korig használni tudja a gyermek, természetesen ekkor már leesésgátló nélkül, akár egy trendi falvédővel feldobva a képet.

Ha tematikus szobában gondolkodtál, akkor nincs is más dolog, minthogy a pelenkázó komódot szekrény jelleggel elhelyezd a szobában, a kiságytól pedig megválj valamilyen módon. Így legalább nem kell az összes bútort cserélni, hanem csak át kell rendezni a szobát, ami valljuk be, néha nem árt. Ha pedig mégis inkább felújítanád a szobát a gyermek aktuális igényeihez igazodva, akkor sem kell megijedni, nálunk minden megtalálható ahhoz, hogy a lurkó jól érezze magát a szobájában. Ha nem sikerült választani, akkor keress minket bizalommal, segítünk megtalálni a helyzethez és az ízlésedhez illő darabokat.