Babaszoba ötletek

A babaszoba kezdetben a pihentető alvásnak később pedig az önfeledt játéknak lesz a színtere, ezért van néhány szempont, amit már a tervezésnél érdemes megfogadnod:

A babaszoba falak színe és kialakítása


Ahogyan a Tervezőben is volt róla szó ebben a korban még inkább a nyugtató hatású, pasztellszíneket érdemes előnyben részesítenie.  babaszobában. A festék vagy tapéta kiválasztásánál mindenképpen legyen szempont, hogy mosható legyen (és lehetőleg ne rücskös felületű).

Természetes még ebben a korban, hogy a baba keze rendre a szájában köt ki, amivel utána mindent össze tud maszatolni a babaszobában.
Tipegő kortól már nem csak a kiságy és a környéke, hanem az egész gyerekszoba ki lesz ennek téve, ezért fontos, hogy tisztán tudd tartani a falakat is.

Napjainkban nagyon trendi megoldás, hogy állatfigurákat, mosolygó napocskákat festenek a falra a kicsi ágya fölé. Ezzel azonban érdemes óvatosan bánni, mert sötétben a legbarátságosabb arc is lehet félelmetes a csöppség számára. Ha ilyen dekorációt választasz, akkor tervezz hozzá olyan sejtelmes világítást, éjszakai fényt, amivel a sötétben sem lesznek félelmetesek ezek a figurák gyermeked számára.

A babaszoba bútorok


Talán az már mindenkinek egyételmű, hogy a bababútorokat és a lakás más berendezési tárgyait biztonságossá kell tenni a kicsik számára is. Éppen ezért élvédőkkel, puha borításokkal kell ellátni mindent, amit elérhet majd a kicsi a babaszobában.

Ezen felül nagyon fontos, hogy amikor a kicsi elindul, hegymászónak is érzi magát, egyre feljebb szeretne jutni és új szemszögből kémlelni a világot. Éppen ezért fontos, hogy minden olyan bútor a babaszobában, ami számára egy potenciális megmászandó lehet stabilan legyen rögzítve, nehogy magára rántsa. A szekrényeket, polcokat ma már általában lehet a falhoz rögzíteni, tegyed meg minden esetben! A többi veszélyforrást (lépcsők, ablakpárkányok) pedig szereld fel rácsokkal.

A babaszoba még kevés bútort tartalmaz, de nem is kell zsúfoltnak lennie, hiszen ahogy fejlődik úgyis egyre több játéka lesz, ami foglalja majd a helyet. Törekedj rá, hogy az a néhány szükséges berendezési tárgy a Ti kényelmeteket maximálisan szolgálja a babaszobában! Legyen minden kézközelben, praktikusan használható, vagy multifunkciós.

Mi a legveszélyesebb egy babaszobában?


Nem is gondolnád, hogy az egyik legveszélyesebb tárgy a babaszobában, hiszen izgalmas játék mögé bújva, vagy megtámasztva azt megijeszteni a szobába bejövő anyukát…
Éppen ezért a gyerekszoba ajtaja lehetőség szerint kifelé nyíló legyen, hogy a mögötte játszó kicsit ne érje ütés.