Minden 5. gyermek gerince veszélyben van!

 

 

A legújabb statisztikák szerint az alsó tagozatos gyerekek 20%-a érintett valamilyen mozgásszervi problémában.

Már az egészen kicsi gyerekek körébe is rémisztő ütemben gyűrűznek be a helytelen testtartás tünetei: az állandósuló nyaki- és váll fájdalmak, amelyek kezelés nélkül komoly mozgásszervi problémákká fajulhatnak el.

Egyre többet hallani a Scheuermann-kórról (a háti gerinc csigolyák ék alakú deformációja, ami domború háthoz, és a gerinc mozgásának beszűküléséhez vezet), az SMS nyakról (a leszegett fejjel való hosszas terhelés, amikor a rugalmasságot biztosító kettős S alak helyett C alakban görbül a gerinc), vagy a korai gerincferdülésről.

A gyereket érintő rendellenességekről, megelőzésükről és kezelésükről beszélgettünk Kertészné Ikvai Enikő pedagógussal és Kimmel Andreával a Cilek és Kimmel gyerekbútor webáruházak tulajdonosával.

Enikő néni 33 éve tanít alsó tagozatosokat, így több generáción átívelve látja a változásokat a gyermekek mozgáskultúrájában. Sajnálatos tapasztalata, hogy egyre fiatalabb korban jelentkeznek a problémák, sokszor már az óvodában is. Ennek az egyre inkább mozgásszegény életmódban és a technológiai fejlődésben keresendő az oka.  Sokkal könnyebb a TV vagy a tablet segítségével lefoglalni a gyereket, mint sportra, kinti játékra sarkallni őket.

Kimmel Andrea 10 éve foglalkozik gyerekbútorokkal. A gyerekszoba meghatározó szerepet tölt be minden kicsi életében, éppen ezért nem mindegy, hogy az mennyire tudja támogatni az egészséges fejlődést testileg és szellemileg.

Kínálatukban olyan nagy múltú gyerekbútor manufaktúrák darabjai találhatóak meg, mint a Cilek tematikus kollekciók, amelyek nem csak játékosak, hanem ergonomikusak is, vagy a Comf-pro speciális, a gyerekekkel együtt növő ergonomikus székei és asztalai.

 

Milyen jelek utalnak arra, hogy egy gyermeknek tartási problémái vannak?

Enikő néni: A legszembetűnőbb problémák: olvasásnál, írás közben és tesi órán mutatkoznak, de az is komoly aggodalomra ad okot, hogy az iskolás korú gyermekek csaknem 50%-a lúdtalpas.

Jellemző, hogy a járásuk nem ideális, illetve a renyhe hátizmuk miatt görbén ülnek órán. Olvasás-írás közben nem egyenes a hát, támasztják kezükkel a fejüket, avagy kezükkel a széken támaszkodnak vagy a combjukon könyökölnek; hasalva olvasnak- vagy írnak a padon.

Minden esetben, írás olvasás megkezdésekor elmondom röviden a helyes testtartást felvevő pózt (amit még év elején részletesen megbeszéltünk, mit miért kell így tartani: „lábak összezárva a padlón támaszt; hát egyenes, két könyök fenn”), de a rossz berögződéseken sokszor nehéz változtatni.

Testnevelés órán sok gyakorlat végezhető a tartásjavítás megsegítésére, ezeket rendszeresen végezzük a kicsikkel.

K.Andrea: Otthon a szülő feladata odafigyelni gyermekére, rendszeresen figyelmeztetni a helyes testtartásra. Sok családban azonban erre nincs követendő, jó példa. Véleményem szerint a tudatos szülők ma már keresik a megoldást: sportolásra ösztönzik gyermekeiket, illetve odafigyelnek arra, hogy a tanulással töltött időt otthon is ergonomikus bútorok használatával tegyék kényelmesebbé. Óriási különbség van egy megfelelő íróasztalnál és széken tanuló, valamint egy kanapéról a dohányzóasztalra görnyedő gyermek teljesítőképessége között. Az izmok, ízületek fáradása jelentősen csökkenti a koncentrációs képességet. Így a helytelen testtartás is.

Éppen ezért kiemelten oda kell figyelni arra, hogyan is tartják magukat a gyerekek. Ha állandóan telefonozik, vagy tabletezik a gyermek érdemes megfigyelni, hogyan tartja a kezeit és a fejét közben. Rendszeresen felhívni a figyelmét rá, hogy ne görnyedjen, hanem húzza ki magát.

Jó példa lehet a közös sport is, de ha már állandósulni látszik valamilyen probléma érdemes mielőbb szakemberhez fordulni.

Javított-e a helyzeten, hogy bevezették a minden napos testnevelés órát?

Enikő néni: A mi osztályunk előnyös helyzetben van, mert egész évben úszhat (mely köztudottan a legjobb tartásjavító, megelőző, és fejlesztő sportág), s ÖKO osztály lévén sokat tartózkodunk a természetben (csodás patakparti iskolába járhatunk), túrázunk, fát ültetünk, a fiúk az udvarunkon kialakított kis focipályánkon minden nap focizhatnak, futkározhatnak, fára mászhatnak, diófára akasztott gyűrűn- és hintákon csimpaszkodhatnak: sportos életmódot élünk a mindennapokban.

A gyermekek szemléletén, a mozgáshoz, sporthoz való hozzáállásuk javításában fontos szerepe van a kötelező testnevelés óráknak. Hosszútávon biztosan előnyükre fog válni.

 

Ha már az első intő jelek a tartási problémákra megjelentek, mit kell tennie egy szülőnek?

Enikő néni: Otthon, kocsiban, út közben javítani, odafigyelni a gyermekére; többet vinni sportolni, kirándulni; elhordani olyan gyógytornára, mely segít helyreállítani a helytelen testtartást!

K.Andrea: Fontos, hogy megvizsgáljuk a kiváltó okokat, és beszéljünk gyermekünkkel róla. Az, hogy eltiltjuk pl. a tablettől nem lesz jó megoldás. Ha nem érti meg a lehetséges következményeket nem fogjuk tudni megváltoztatni a rossz berögződéseket.

Véleményem szerint a jó példa segíthet a változás elérésében, pl. ha a család minden tagja elkezd figyelni rá a közös étkezések során, hogy egyenesen üljenek az asztalnál, vagy közösen mozognak (legyen az egy kirándulás vagy családi focizás).

Ezen felül természetesen az élettér átalakítása is fontos: pl. a tanulósarok egészséges kialakítása (a bútorok magassága, ergonomikusra cserélése, a fények), vagy az ágy matracának lecserélése egy gerinckímélő típusra.

Fontos, hogy a választásban legyen része a gyermeknek is. Az üzletben próbálja ki, milyen érzés használni őket, hiszen évekre kötelezik el magukat mellette. A bemutatótermünkben (1047. Budapest, Külső Váci út 71.) erre is van lehetőség.

 

Az ergonomikus eszközök, berendezések használatára milyen lehetőségei vannak az iskolának és a szülőnek?

Enikő néni: Sajnos az állami iskolákban nagyon szűkös a hétköznapi tárgyakra juttatott anyagi keret (pl. kréta, szivacs) ezért annak is örülünk, ha van elég pad és szék az osztályokban.

Arra azért ügyelünk, hogy a padok-székek mérete a különböző korosztályok magasságának megfelelő legyen, leérjen a lábuk a székről, kényelmes legyen az íráshoz a pad magassága. A székekre kérünk a szülőktől párnát, óra közben beiktatunk olyan verset, éneket, mely megmozgatja a sok ülésben elgémberedett végtagokat. A nagyon kisnövésű tanulók szüleinek javaslom, hogy lábtámaszt küldjenek be a gyermekük számára.

K.Andrea: Szerencsére ma már egyre szélesebb körben érhetők el egészséges bútorok is. A vásárlói igényeknek köszönhetően már az olcsóbb árkategóriákban is lehet jó termékeket találni, nem csak az olyan prémium márkák között, mint a Cilek. Az új termékcsaládunk a Comf-pro kifejezetten olyan termékeket tartalmaz, amelyek együtt nőnek a gyerkőccel, azaz állítható a székek, asztalok magassága (kb. 20 cm-t), dönthető az asztallapjuk, háttámlájuk. Így ezek a bútorok akár kisiskolától az egyetem végéig is jók lehetnek a gyerekeknek.

A széles választéknak köszönhetően, ma már szinte bárki megengedheti magának, hogy legalább otthon ideális körülményeket teremtsen gyermeke számára.

Amire szerintem fontos odafigyelni, hogy a gyermek növekedését kövessük le a bútorokkal is. Az állítható magasságú asztalok és székek  3-5 (vagy akár 15) évig is ki tudják szolgálni az igényeiket, de az ágyat például érdemes akár 2-3 évente cserélni (kiskorban mindenképpen). Mi 3 nagy korcsoportra osztjuk a gyerekbútorokat: a baba- , gyermek- és ifjúsági bútorokra,  fiziológiai igényeikhez igazítva.  Így webáruházainkban is egyszerűbb a keresés.

 

Ha már fennáll a probléma és szakember segítségére van szükség mik a tapasztalatok, szívesen igénybe veszik az érintettek? Az iskolájukban van-e gyógytorna foglalkozás?

Enikő néni: Iskolánk abban a különleges helyzetben van, hogy van gyógytornászunk, de ő a legproblémásabb esetekkel tud csak foglalkozni, differenciáltan az egyes testnevelés órák alkalmával. Néhány esetben alkalmunk van meghívni őt, hogy felmérje osztályunkban a legveszélyeztetettebb gyerekeket.

K.Andrea: Azok, akik tudatosan keresnek egészséges bútorokat szinte kivétel nélkül igénybe veszik a gyógytornászok, specialisták segítségét is. Sőt, sokszor ők javasolják a szülőknek, hogy ne csak a mozgás terén, hanem a használati tárgyak terén is legyen szempont az egészség.

Köszönjük a válaszokat Kertészné Ikvai Enikőnek és Kimmel Andreának!

 

A fentiekből jól látszik, hogy egyre komolyabb a probléma, egyre fiatalabb gyerekeket érint a helytelen testtartás és a különböző mozgásszervi problémák. Ezeken az oktatási intézmények önerőből nem tudnak változtatni. Fontos a szülők segítsége, támogatása, példamutatása, hogy visszafordulhasson a negatív folyamat.

Tegyünk gyermekünk egészségéért odafigyeléssel, sporttal, egészséges, ergonomikus bútorokkal hiszen az egész életükre kihat testük korai fejlődése. Senki nem akar állandó fájdalmakkal élni évtizedeken át. Márpedig ezt gyermekkorban tudjuk csak megelőzni!

 

Segítsük együtt gyermekeink egészséges fejlődését.

 

 

 

 

Megosztás: